Apró-cseprő kalandok Spanyolországban

17:00 órától
 
Világjáró gyulaiak sorozat
Apró-cseprő kalandok Spanyolországban
Csipetnyi kultúrával fűszerezve
 
Utazó vendég: Randóti Edit
 
Belépő:
Ingyenes
 

Adventi vásár Gyula belvárosában

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ Gyula belvárosában, a Harruckern tér-Világóra közötti utca szakaszon rendez idén adventi vásárt. 2018. december 2-23. között a terek kivilágításával, a fák feldíszítésével, vasárnap délutánonként műsorral garantálják az ünnepi hangulatot. A programsorra a város belvárosában hagyományosan felállításra kerülő Betlehem is megújul, Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója tervei alapján.
 

A készülődés időszakában folyamatos lesz tehát a vásár, a négy adventi vasárnapon pedig az alábbi események várják a gyulaiakat és a városba érkezőket.
 
 

December 2. vasárnap
16:00 A három kismalac karácsonya (a Kacagó bábszínház előadása)
Fodor György középiskolai tanár ünnepi gondolatai
Kárikittyom együttes előadása
Erkel Ferenc Vegyeskar adventi koncertje
18:00 Ünnepi beszédet mond Görgényi Ernő polgármester, Kovács József országgyűlési képviselő, Kovács Péter katolikus esperes plébános, Calinic atya, a román ortodox püspökség képviselője, Baráth János református lelkész, Pápai Attila evangélikus lelkész, Balogh Barnabás baptista lelkész
Gyertyagyújtás
Séta a Kossuth térre
Ünnepi gyertyagyújtás a szökőkútnál – közreműködik a Japán Kertbarátok köre és a Kränzlein Kórus.
Kísérő program: népművészeti vásár
Helyszín: Harruckern tér
 
December 7–9. vasárnap
XI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál Részletes program >
 

 
 

December 9. vasárnap
Télapóvárás a Békés Megyei Méhész Egyesület támogatásával
15:30 Mikulásváró ünnepi műsor a művészeti iskola zenetanárainak közreműködésével
Kiss László író ünnepi gondolatai
Belencéres Néptáncegyüttes adventi műsora
Télapó itt van címmel ünnepi műsor – közreműködik Balla Magdolna és a „Lila iskola” gyermekkórusa, Döge Csaba és tanítványai, Perlaki Attila
Télapó érkezése
16:45 Gyertyagyújtás
17:00 Szép hajnalcsillag, Jézus, ragyogj fel! Teljék meg szívünk tiszta fényeddel! címmel műsor az evangélikus templomban
Kísérő program: népművészeti vásár
Helyszín: Harruckern tér
 
 

December 16. vasárnap

15:30 Körös Táncegyüttes adventi műsora
Hevesi Imre ünnepi gyermek műsora
Elek Tibor irodalomtörténész ünnepi gondolatai
16:45 Gyertyagyújtás
17:00 Adventi istentisztelet és ünnepi műsor a Magvető Református Általános Iskola és Óvoda közreműködésével a református templomban.
Kísérő program: népművészeti vásár
Helyszín: Harruckern tér
 

December 23. vasárnap
15:30 Calliope Színjátszó Kör betlehemes előadása
Holló együttes adventi műsora
Dávid Péter tanár, költő ünnepi gondolatai
16:45 Gyertyagyújtás
17:00 Adventi kulturális program és ünnepi mise a katolikus templomban – közreműködnek a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium és Általános Iskola diákjai
Kísérő program: népművészeti vásár.
Helyszín: Harruckern tér
 
 
 

XI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál

 
Egy hosszú hétvégén át több helyszínen csábítjuk Önöket a mézédes élvezetekre. Íme a  kínálatunk: mézfajták, mézeskalácsok, cukrászati különlegességek bemutatása, kóstolása és vására, méhészeti kiállítás és vásár , mézzel készített különleges ételek készítése és kóstolása. Adventi készülődés, kézműves programokkal, gyerekeknek. Múzeumi körséta kedvezményekkel és mézkóstolóval. Hangulatos műsorok, Luca-napi meglepetések színesítik a gazdag programot. Jöjjön Gyulára, ahol „mézédes az élet”!
 
„2018 év méze mézverseny”

2018 év méze versenyszabályzat (letöltés)
2018 év méze Versenykiírás (letöltés)
2018 évi Méhviaszgyertyák Versenye versenyszabályzat (letöltés)

 

 
 
 
Részletes program hamarosan!
 
2018. DECEMBER 7. PÉNTEKHelyszín: Polgármesteri Hivatal dísztermeGyula, Petőfi tér 3.
 
16:00 MegnyitóDr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere16:15 Magyar méhészetDr. Nagy István földművelésügyi miniszter16:45 Méhészeti termékek jótékony hatásaiPaprádi Anna Bíborka a 2018. évMézkirálynőjének első udvarhölgye17:20 Tapasztalataim az inszeminált anyákkalVarga Tamás Imre az OMME Győr-Moson-Sopron megyeiszaktanácsadója18:15 A Lovagrendek és a 2018. évMézkirálynőjének fáklyás felvonulásaa gyulai várig a Tótkomlósi Ifjúsági KoncertFúvószenekar kíséretében18:30 Lovagrendek fogadásaMézlovagok avatása a gyulai várban20:00 Mézes szauna varázs a Gyulai Várfürdőben
 
2018. DECEMBER 8. SZOMBATHelyszín: Prohászka Zsolt Városi SportcsarnokGyula, Ajtóssy u. 2-10.
8:00 Méhészeti vásár kezdete • Szakmai programokHelyszín: Vigadó Gyula Göndöcs-kert
11:00 A fesztivál megnyitásaDr. Takács Árpád kormánymegbízott,Békés Megyei Kormányhivatal11:15 Méhészeti hanganalizátorés rendszerező applikációKerekes Sándor és Bakó Róbert szoftverfejlesztők.12:00 Üzemszerű méhészkedés AusztriábanJosef Ulz az Osztrák Méhészeti Szövetség tiszteletbeli elnöke12:40 Magyar méhészet aktualitásai napjainkbanBross Péter az OMME elnöke13:25 A mézfogyasztás népszerűsítésének eszközeiLesti Kitti a 2018. év Mézkirálynője13:55 Az OMME monitoring legfrissebberedményei, különös tekintettel a nyáriméhveszteségekreTóth Péter az OMME Veszprém megyei szaktanácsadója15:00 Koszorúzás Göndöcs Benedek szobránál15:30 DíjátadóGöndöcs Benedek emlékérem átadásaViaszgyertyaöntő verseny eredményhirdetéseA “2018. Év Kiváló Magyar Méze”verseny eredményhirdetéseés értékelése – Árgyelán János versenyigazgató17:00 Mézszentelő szentmise a Józsefvárosi római katolikus templomban19:00 Gála és vacsora az Erkel Hotelben(Gyula, Várkert u. 1.)
 
Versenyfelhívás! – “A méhek ajándéka”
A Békés Megyei Méhész Egyesület irodalmi versenyt hirdet gyulai általános- és középiskolás diákok számára, az alábbiak szerint:
Korosztály és műfaj:
3-6 évfolyam: vers, mese
7-8 évfolyam: vers, mese, monológ, egyéb prózai mű
9-12. évfolyam: rap szöveg, szlogen, slam
A munkavégzés lehetséges egyénileg vagy csoportosan.
 
Témajavaslatok:
A méz jótékony hatásai, szerepe a karácsonyi ünnepkörben, előállítása, felhasználása, a méhek élete.
 
Terjedelem:
Vers: minimum 8 sor; Próza: maximum A/4
 
Beküldési határidő: 2018. november 18. 22:00
Cím: mezesirodalom@gmail.com
Kérjük feltüntetni: Alkotó(k) nevét, oktatási intézmény és segítő pedagógus nevét.
 
Infó: Király Sándorné Erzsika, +36-70/516-2255

Várkonyi-kiállítás

Megtekinthető az Erkel Ferenc Kulturális Központ nyitvatartási idejében.
 
Várkonyi-kiállítás
 
Várkonyi János festőművésznek nyílik kiállítása november 5-én az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A 17:00 órakor kezdődő eseményen Gyarmati Gabriella, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze mond beszédet. A megjelenteket Durkó Károly, az oktatási és kulturális bizottság elnöke köszönti. Közreműködnek a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
 
Megnyitó: November 5. (hétfő) 17.00
Köszöntőt mond: Durkó Károly, Gyula város Képviselő-testülete Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke
A kiállítást megnyitja: Gyarmati Gabriella művészettörténész
A kiállítás megtekinthető: 2018. december 6-ig
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ, földszinti galéria