Gyulai Pálinkafesztivál 2022

Az első, régebbi nevén Kisüsti Pálinka Fesztivált 2000-ben tartották Gyulán, akkor, amikor a pálinka valódi értékét még nem igazán fogadták el az országban. A több mint két évtizede életre hívott fesztivál volt az első, amely felvállalta a magyar pálinka népszerűsítését.
 
Gyula a pálinka fővárosa, hiszen ebben az évben immár a 21. fesztiválnak adhat otthont a város, a várkert , amennyiben a járványügyi jogszabályok azt lehetővé teszik. Ezalatt a három nap alatt Gyulán a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában. A pálinka a magyar emberek nemzeti büszkesége, a magyar gasztronómia nem képzelhető el a kitűnő hungarikum nélkül.
 
A szervezők célja, hogy mind a látogatók, mind a szakma képviselői egy olyan rendezvényen tudnak részt venni, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik. Fontos, hogy a termelő és a fogyasztó egymásra találjon és ismertséget kössön, hiszen ebben a közegben lehet a legideálisabban módon megismerkedni a magyar pálinka előállítóival és munkájuk gyümölcsével, a pálinkával.
 
A várkertben megrendezésre kerülő fesztivál céljai között szerepel a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése, Gyula város idegenforgalmi kínálatának bővítése, a magyar gasztronómiai hagyományok ápolása.
 
A 3 napos rendezvény számos programmal várja a kilátogatókat: természetesen a legnagyobb magyar pálinkagyártók, mint kiállítók várják a nemes nedű iránt érdeklődőket.
 
A fesztivál kísérőrendezvényeként kerül meghirdetésre a Brillante – 2022 Nemzetközi Párlat Verseny, amelyre magánfőzők és bérfőzetők párlatait várjuk határon innen és határon túl.
 
A pálinka, mint főszereplő mellett a színpad is fontos szereplője a fesztiválnak, amelyen a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői lépnek fel.
 
Egy olyan pálinka ünnep, ami jelentősen hozzájárul a pálinkának, mint hungarikumnak a megőrzéséhez!
 
Látogasson el Ön is a gyulai Várkertbe és fedezze fel a legnemesebb hungarikumokat!

Billy van Zandt – Jane Milmore – Bocs, félrement!

2022. március 29. 19.00 óra, KamarateremOnline jegyvásárlásBelépőjegy: 3400 Ft
 
Billy van Zandt – Jane Milmore – Bocs, félrement!
Az Orlai Produkció előadása
 
Szereplők:
Richard – Schruff Milán
Stephanie – Kovács Patrícia
Peg – Járó Zsuzsa
George – Mészáros Máté
Wanda – Péter Kata
 

Író: Billy van ZandtÍró: Jane MilmoreFordította: Zöldi GergelyJelmez: Fekete GyörgyiDíszlet: Khell ZsoltVilágítás: Szondi György
Rendező: Paczolay Béla
Producer: Orlai Tibor

 

Egy nagy lebukás szimfóniája, emailekben, telefonokon és csevegőprogramokon előadva. 
 
Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket – aztán egy napon kap egy saját számítógépet. Be is csap a mennykő. Érkezik egy furcsa üzenet a férjétől, talán nem is neki szánta? Csatlakozik Peg, a legjobb barátnő, hogy bosszút álljon az aljas férfinemen, és George, a legjobb barát, hogy mentse a menthetőt. De ki az a Wanda? Itt valami visszavonhatatlanul félrement.
 
A nagy sikerű off-Broadway komédia valós történet, valós emailekből. Sokan játszhattuk már valamelyik szerepét.

Háy János: Nehéz

2022. március 24. 19.00 óra, KamarateremOnline jegyvásárlásBelépőjegy: 200 Ft
 
Háy János: Nehéz
 
Szereplők:
Férfi – Mucsi Zoltán
Anya – Bajcsay Mária
Tanár – Katona László
Tanszékvezető – Ilyés Róbert
Feleség – Moldvai Kiss Andrea
Karesz – Molnár Gusztáv
 
Díszlettervező: Sárkány Sándor
Jelmeztervező: Kárpáti Enikő
Zeneszerző: Dresch Mihály
A rendező munkatársa: Kiss Mónika
Rendező: Bérczes László
 
„…Összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.” (A tékozló fiú)

„… vissza oda, ahová soha többet nem akartam, és ez a rém lebegett előttem, hogy ülök a vonaton, és a vonat visz vissza, vissza oda, ahonnét eljöttem.” (részlet a drámából)

„…Sebzettek, sérülékenyek esendőek vagyunk, de éppen esendőségünkön keresztül tudjuk egymást megérinteni. Csakhogy olyan korban élünk, amelyben az esendőséget el szokás tagadni. Ez szerintem ember- és létellenes gondolkodás. Az esendőség a létezés alapélménye. Éppen ez teszi lehetővé, hogy ne rettegjünk a másiktól. Mert egyikünk sem tökéletes. A tökéletes félelmetes – és érdektelen, unalmas. Azért szánt az Úr csak hat napot a teremtésre, mert nem akarta, hogy tökéletes legyen.” (Háy János, író)

„… Ebben a történetben beteljesedik valami, mert érezzük, ez az ember mintha már régóta ki lett volna jelölve a halálra. Járkál saját életében, már jó ideje nincs is mit keresnie. Amikor utoljára elindul az anyjától, nem meghalni megy, de mintha érezné, hogy ennek vége. És furcsa talán, de ez mintha nem is lenne baj. A végzet teljesedik be, amikor meghal.” (Mucsi Zoltán, főszereplő)

„… hogy hogyan is kéne élni. Élnünk. Ezt kérdezi Háy. Kérdezi. Nem mondja. Mert nem tudja. Mi sem tudjuk, mi is csak kérdezzük. Hogy hol basszuk el. Ha egyáltalán. Mert hiszen csak élünk. És abba ugye bele szoktunk halni. Mások legalábbis. Ezidáig mások. Mi is megyünk persze arrafelé, merthogy nekünk is benne van ez a pakliban. De még nem ez a lap következik. És hogy ne ez következzék, mentjük át magunkat a holnapba, a holnapokba. Szerelemmel, melóval, alkohollal, apró hazugságokkal, öncsalásokkal. Mindannyian így. Felbukkantunk, szépek és ártatlanok voltunk, és mondták rólunk: ebből a gyerekből lesz valami. Aztán lett, meg nem lett. De mi is az a valami? És mi a nem valami? Már nem vagyunk olyan szépek és ártatlanok, de megyünk előre. Ami merre is van. Például a híd felé, hogy a korlátján átfordulva miénk legyen a zuhanás. A zuhanás káprázata a faleveleken megcsillanó fényfoltokkal, és a megérkezés a hideg kövekre, a földre. A vége. A pakliból a mi lapunk.Bukás ez vagy csak a sorsunk, hogy nem lehetett másként? Mert ez volt a mi utunk. Az enyém, a tiéd, a Gabi nevű főhősé, akit Kapa fog játszani. A Nehezet írva, rendezve, játszva, nézve, megy ki-ki a maga útján. Kepeszt kifulladásig. Van, aki tovább bírja, van, akinek, azt mondjuk, sikerül, van, mint például a mi hősünk, ki a Gabi nevet kapta, akinek, azt mondjuk, nem sikerül. Az úton sikerek, mint például egy jó előadás, és bukások, mint például egy rossz előadás… Kockakövek az úton. A sors szívdobbanásai. Az út van és van rajta a menés és van a megérkezés.Ez maga az egész – de ez nem elbaszás, ez nem bukás. Ez maga az élet, ami nehéz. „Nehéz volt. Neki is nehéz volt, hogy visszakerült oda, ahová visszakerülni nem akart. De most már könnyű.” Ezt mondja majd Valaki, aki áll a hídon, és nézi a testet a földön. Lehetett volna másként? Annak ott, a földön, a földben, nem lehetett. Ez volt az ő útja. A lap a pakliban.” (Bérczes László, rendező)

„…A Nehéz nagymonológja Háy egyik legszemélyesebbre szimulált, súlyos szavú, nyomasztó erejű szövege, egy gátlástalan önvallomás, egy végállapotban elhangzó önleszámolás. A monológ feszültsége annál telítettebben szólal meg a színpadon, minél szuggesztívebb, felfokozottabb az önleleplezés, a gátlástalan kitárulkozás szemérmetlen személyessége és a vallomásos jelen idő.„Hogy oka van, hogy milyen lesz az ember, s nekem ez volt az oka, ami velem történt. Velem nem történhetett más, csak ami történt.”- mondja a Nehéz hőse egy szimbolikussá növekedett vámosmikolai konyhaasztalnál, szembeülve az anyjával. És az asztal körül elfér az egész világ, a múlt, a jelen, a hétköznapi meg az univerzális, a fiatalság, meg a halál és minden más, ami egy ember életébe belefér.” (Radnóti Zsuzsa)

Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska – Pilinszky és én

2022. március 17. 19.00 óra, KamarateremOnline jegyvásárlásBelépőjegy: 1900 Ft
 
Prieger Zsolt és Törőcsik FranciskaPilinszky és énzene és irodalom
 
Prieger Zsoltnak, az Anima Sound System vezetőjének legnagyobb erőssége a művészi bátorság. A zenekar mellett időről időre képes megújulni, feladni a már bevált, megszokott sémákat és valami egészen újba kezdeni.
 
Pilinszky János 100. születési évfordulója alkalmából Törőcsik Franciskával, a sokoldalú színésznővel egy vadonatúj zenés, irodalmi előadással készülnek, ezzel is kifejezve tiszteletüket a huszadik századunk egyik legjelentősebb költőjének.A magyar kortárs irodalmi tradíció egyik alapkövét, illetve az életművel szorosan összekapcsolódó hit-vallás-spiritualizmus gyönyörűségét viszik közel elektronikával és popzenével az emberekhez.
 
“Hiszünk abban, hogy a magyar irodalom vitális, pulzáló valóság, amely ha mellőzi a szokásos irodalmi estek kliséit, helyette viszont alkalmazza a kor populáris kultúrájának zenei, kommunikációs eszközeit, életre szóló hatást gyakorolhat a befogadóra.”Prieger Zsolt

Bősze Ádám: Nagy Zenészek, Nagy Szerelmek – Mozart

2022. március 2. 19.00 óra, KamarateremOnline jegyvásárlásBelépőjegy: 1900 Ft
 
Bősze Ádám: Nagy Zenészek, Nagy Szerelmek – Mozart
 
Nannerl és Wolfgang. A 18. századi zene egyik leghíresebb testvérpárja, akik mindketten krimibe illő történetek után jutottak el a házasságig. Közben pedig rajongtak egymásért, szép szavakkal beszéltek a másik tehetségéről. A Nagy zenészek, nagy szerelmek “Mozart” epizódjában Bősze Ádám zenetörténész számos, magyarul nem publikált dokumentumon kersztül mutatja be e két zseni szerelmi életét, legyen szó hivatalos kapcsolatokról, vagy titkolt szerelmekről.

A 30Y tavaszi turnéja 2022-ben Gyulán indul!

JEGYEK
Jegyelővétel online: https://tixa.hu/30y_gyula2022és személyesen az Erkel Ferenc Művelődési Központ jegypénztárában.
 
early bird (csak online) – 3000 FTkedvezményes elővételes – 3500 FTnormál – 4000 FT
 
A 30Y idén 22 éves zenekar. Ezt tényként érdemes kezelni, még inkább állapotként. A gyerekek bilire szoknak, kinövik a cipőiket, elballagnak az iskolából, kipróbálnak dolgokat. Kirepülnek, és meglehet, nem térnek vissza soha. Nem magunkon, rajtuk, rajtatok látjuk az idő múlását. Magunkon miattatok vesszük észre, és tőletek tanulunk magunkról. A 30Y egy zenekar, ennyit érdemes tudni, de ezt érdemes. Amit csinálunk, azt nektek kell érteni, és ha ti érteni akarjátok, mi vagyunk.
 
30Y lap: www.30y.hu30Y közösség: https://www.facebook.com/30yzenekar30Y képek: https://www.instagram.com/30yzenekar/30Y dalok és klipek: https://www.youtube.com/user/30YTV
 
A Kormány 314/2021. (VI. 8.) Korm. rendelete alapján a zenés, táncos rendezvények helyszínén kizárólag koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat

Sziddhárta – a Trigatu klasszikus és kortárs indiai tánccsoport előadása

2022. február 3. 19.00 óra, KamarateremOnline jegyvásárlásBelépőjegy: 2900 Ft
 
Sziddhárta– a Trigatu klasszikus és kortárs indiai tánccsoport előadása
 
Árnyjátékot rendezte: Dulics ÉvaTánc: Éliás Anna, Cziráki Fanni, Veres Réka, Dupák Anna, Cserepes PanniPróza: Rokonál BenedekZenében közreműködött: Pablo Campos, Bouquet Dániel, PupillaDigitális vizuális alkotómunka: Sztojanovics AndreaVágás, vizuális utómunka: Szvoboda PéterJelmez: a Trigatu táncműhely táncosai
Tánc koreográfia, rendezés: Cserepes Panni
 
Az előadás Herman Hesse: Sziddhárta című „hindu regéjén” alapuló kortárs tánc-színház, melyben klasszikus indiai tánc és művészeti hagyományok, modern európai kortárs táncstílusok, és színházi elemek keverednek. Az izgalmas fúzió számtalan rétegből áll: indiai szakrális táncok, indiai mozgás és harcművészeti formák (bharata natyam, odissi, kathak, rajasthani, kalaripayattu, majurban chau), indiai, jelentésekkel bíró kézjeleken alapuló drámajáték, vagy kortárs, hip hop tánc stílusok.
 
A Sziddhárta egy „Buddha-történet” – a gondolkodó ember lelki, szellemi fejlődés történetét meséli el. Végig kísérjük útján, ahogy eltávolodik az ősök hagyományaitól, az istenekhez szóló szent áldozatoktól és tanításoktól, túljut a vágyak, félelmek, emberi kapcsolatok és világi javak akadályán és végül eljut saját letisztult legbelsejéhez, a tökéletes megértés állapotába, a „mostba”, a megvilágosodásba.
 
A lassú, finom, meditatív történet, mint egy összefogó, magyarázó iránytű, a szöveghez illő mesebeli árnyjátékkal fogja össze a lendületes, progresszív kortárs tánc jeleneteket, ellen pontozva és mégis kiegészítve azt, így teremtve egységet.  A szereplők a tánc-színházi jelenetekben (a klasszikus indiai tánc és dráma elemeinek felhasználásával) mesélnek egy-egy hindu istenség szimbólumairól, vagy konkrétan eljátsszák, ill. eltáncolják az ahhoz kapcsolódó Sziddhárta történetet. Minden tánc jeleneten belül még egy-egy különálló, kis hindu mitológiai történet is megbújik,  pl. megtudjuk hogyan született Ganésa, az elefántfejű isten, vagy hogy Síva hogyan tekeri fel hajába a Gangá folyót, hogy megmentse ezzel az embereket, akiket áradás fenyeget…
 
Az előadás ideje: 75 perc.