Élet, bor, humor, az ismeretlen Márai

17:00 órától

 
Márai Sándor Napok aug. 16-18.
 
Élet, bor, humor, az ismeretlen Márai
Mészáros Tibor irodalomtörténész és Hirtling István színművész előadói estje
 

Márai életművének van egy kevéssé ismert tartománya az olvasók előtt. Az est során elhangzó műrészletek ezt a rejtett dimenziót tárják a közönség elé, elsősorban a közélet, a mindennapok felől közelítve, így fedezhetjük fel az író humorát és szarkasztikus életszemléletének mozgatórugóit. Megtapasztalhatjuk, hogy nem csak a világot szemléli fanyar humorral, de önmagát sem kíméli.
 
Ugyanígy rejtettebb életformája bontakozik ki a “hegy levével” kapcsolatos írásaiban is: borral, kiskocsmával, társasággal foglalkozó művei között éppúgy helye van Szindbádnak, a neves utazónak, mint Kankalinnak, a jeles ivónak.
Hirtling István és Mészáros Tibor több éve járja az országot tematikus előadásokkal, a mostani összeállítás két est vegyítéséből született.
 
Belépő:
1400 Ft – 1900 Ft – 2400 Ft
 
 

Márai Sándor: A kassai polgárok

20:30 órától

Márai Sándor Napok aug. 16-18.

Márai Sándor: A kassai polgárok
A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös bemutatója

Szereplők: Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta, Schnell Ádám, Blaskó Péter, Barta Ágnes, Berettyán Sándor, Csurka László, Szarvas József, Rácz József, Nagy Mari, Horváth Lajos Ottó, Rubold Ödön, Bakos-Kiss Gábor, Herczegh Péter, Szép Domán

Rendező: Szabó K. István

Márai darabja a 14. századi Kassára röpíti vissza a nézőt. De tévedés ne essék, ez a múlt csak ékköve az egyetemes időnek. A város élete és sorsa már akkor is az együttélés szimbóluma volt – ahogy az is maradt. A templomépítés pedig a hité és a művészeté.
 
János mester, a kőfaragó-szobrász sorsa köré fonódik az a történet, melyben a múzsa szerepét betöltő Genovéva igen nagy szerepet játszik. Ki is ő, ez a tizenöt esztendős leány, aki a mester fogadott gyermekeként az ihlető nő piedesztáljára lép? Angyal és ördög, vagy mindkettő egyszerre?
 
Mindeközben, a várost megtámadják. A király által eladott Kassa a nádor hadaitól retteg. Szembeszállni a megszállókkal, kötelesség. De János mester vajúdik: az ő dolga mindez? Hisz az ő sorsa másként van megírva. Befejezni azt a Mária-szobrot, melynek ihletője Genovéva volt. Az a múzsa, aki számára egyszerre mennyország és pokol.
 
Mi marad belőlünk, ha a művészi késztetést bensőnkből kiirtják, és bűnösségünk árnyékában szenvedhetünk tovább? Kik azok a mindenkori támadók, akik sorsunkat ily mód megpecsételhetik? És kik vagyunk mi, akik saját közösségünk védelmére kelünk?
 
Kérdéseinkben a válasz: mi is csak kassai polgárok vagyunk.
 
Belépő:
1900-2400-2900 Ft
 

 

Márai est – „…. én fáradt vagyok Európától”

17:00 órától

Márai Sándor Napok aug. 16-18.

„…. én fáradt vagyok Európától” – Márai-est
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása

Szereplők: Boér Ferenc, Kovács Éva, Rappert-Vencz Stella, Nagy Csongor Zsolt, Rappert-Vencz Gábor

Szerkesztő-művészeti tanácsadó: Szugyiczky István, a Harag György Társulat örökös tagja
 
“Este nyolckor születtem, fújt a szél, Kassát szerettem és a verseket, A nőket, a bort, a becsületet S az értelmet, mely a szívhez beszél, Mást nem szerettem, minden más titok, Nem könyörgök s ne irgalmazzatok “ (Ujjgyakorlat 1.)
 
“Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, és éreztem, hogy nem lehet hallgatni. Szeretném elmondani mi történt a polgári műveltséggel ezekben az években és mi az ami a régi Európából megmaradt. Megszűnt egy életforma és egy műveltség… a humanista, polgári gondolatvilág melynek szellemében nevelkedtem, melynek műveltségében és életformájában éltem, melynek szellemi és erkölcsi örökségét magaménak éreztem, és soha megtagadni nem tudom.” (Hallgatni akartam)
 
Márai Sándor szenvedélyesen élt, hitt és alkotott. Élete nyugodt és zaklatott időszakokkal átszőtt teljes élet volt, és amikor elérkezettnek érezte, önként választotta az örök csendet…
 
“Ez már a csend. A szív jár még, dadog. Mindig tudtam: „én” nem is én vagyok. A szív, e lomha nehezék, levonta Alul mi van? Még egy felszín? Hasonlat? Lebuksz a századokba, hamarabb Mint álma kötélhágcsóján a rab. Isten rokona! Vinnyogj, sírj. Szegény. Neved felitta a sár és a fény. Egy ember voltál, ennyi.” (Luminál)
 
 
 
Belépő:
1900 Ft
 

 

Csukás István – Szitha Miklós: Gombós Artúr, a nagy utazó

20:00 órától
 
Csukás István – Szitha Miklós: Gombós Artúr, a nagy utazó
A Játékszín előadása

 
Szereplők: Vida Péter/Vadász Gábor, Erdélyi Tímea, Kovács Vanda, Ficza István/Gerner Csaba, Szőlőskei Tímea, Dolmány Attila, Vass György, Pazsiczki Máté, Czégé Dóra, Gulyás Vivien, Kaló Kristóf, Koltai Vivien, Makofka Blanka, Horváth Fanni

Zene: Szitha Miklós Dramaturg: Lőkös Ildikó Díszlet- és jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
A látvány ihletője: Sajdik Ferenc
Rendező: Zsurzs Kati
 
Minek örült a legjobban Gombóc Artúr? A csokoládénak! Igen, Gombóc Artúr a világon mindennél jobban szerette a csokoládét. Ha megkérdezték tőle, hogy milyen csokoládét szeret a legjobban, habozás nélkül fújta, mint aki éjjel-nappal ezen töri a fejét: a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon. És mi volt a legnagyobb bánata Gombóc Artúrnak? Hogy minden hiába, mert csak hízik, csak kövéredik, csak dagad, pedig keményen és összepréselt csőrrel fogyókúrázik!… Aztán egy reggel látja ám Gombóc Artúr, hogy az égen köröznek a madarak, meg a villanydróton gyülekeznek, meg a háztetőn sorakoznak, aztán: huss! – elrepülnek Afrikába…” Ő is szeretne, de a túlsúlyától nem tud repülni. Most akkor mi lesz?
 

 
Csukás István maga dolgozta át a Játékszín fölkérésére a népszerű klasszikus meséjét, s mindehhez nagyszerű színészek, különleges ütős-hangszerekkel kísért dalok és Sajdik Ferenc-ihlette látványvilág társul!
Igazi, kihagyhatatlan, nyári, családi élmény a gyulai Tószínpadon!
 
Belépő:
1900-2400-2900 Ft
 

 

Chanson Elysée – Francia Sanzonest

20:30 órától
 
Chanson Elysée
Francia Sanzonest Csemer Boglárkával, Kárász Eszterrel és Szalóki Ágival

Három előadóművész, Csemer Boglárka, Kárász Eszter és Szalóki Ági, egy zenekar és megannyi örökbecsű francia sanzon a Gyulai Várszínház műsorán. A három gyönyörű hangú énekesnő három teljesen különböző módon találkozott a francia sanzonnal.
 
Mindhárman sokat foglalkoztak a műfajjal és a nyelvvel, így kimagasló szakértelemmel nyúlnak a francia sanzonokhoz. Zenés időutazás ismert és ritkán hallott, sokat énekelt és újraértelmezett, klasszikus és modern francia sanzonok között, mélységeken és magasságokon át. Szívszaggató szólók, nagy érzelmek: fájdalmas romantika, emlékezés, beteljesületlen szerelem – mindez a francia művészetre jellemző hőfokon.
 
Belépő:
1400-1900-2400 Ft

 

 

Galt MacDermot – James Rado – Gerome Ragni: Hair

20:30 órától 
 
Galt MacDermot – James Rado – Gerome Ragni: Hair
musical
A Pannon Várszínház előadása

Szereplők: Kékesi Gábor/Horváth Dániel, Szente Árpád Csaba, Gábor Márkó/Horváth Dániel, Ekanem Bálint Emota/Kovács Gábor, Magyar János, Kátai Norbert/Budai Márton Zoltán, Kovács Gábor/Hédl-Szabó Dániel, Németh Ádám/Punk Péter, Baranyi Csanád, Ruff Roland/Pásztor Richárd, Szelle Dávid, Kárpáti Barbara, BeczBetty/Telegdi Kamilla, Szél Noémi, Kató Anita/Holczer Réka, Kovács Ágnes Magdolna, Holczer Réka/Magashegyi Nóra, Dézsenyi Zsófi/Pintér Dorina, Simonyai Lujza, Fojtyik Alexandra/Nemcsók Nóra, Magashegyi Nóra, Zsembera Liliána, Bogáti Fanni
 
Táncosok: Balázs Nikolett, Bogáti Fanni, Dávid Viktória Eszter, Iker Bianka, Zsembera Liliána, Vendel VanesszaBernadett, Ifju Martin, Punk Péter / Kiss Máté, Hédl-Szabó Dániel  
Magyar dalszövegek: Likó Marcell, Marton Lívia  
Magyar szövegkönyv: Vándorfi László  
Díszlet: Khell Csörsz  
Koreográfus: Krámer György  
Rendező: Vándorfi László
 
A világhírű musical Likó Marcell és Marton Lívia új dalszöveg-fordításaival, Vándorfi László magyar szövegkönyv változatával kerül bemutatásra. Főhősünk Claude Bukowski, egy kivándorolt család sarja behívót kap. Katonának kell állni, háborúba kell menni egy soknemzetiségű Közép-Európából a soknemzetiségű Amerikába sodródó fiatalembernek. New Yorkban egy, szabadságvágyát sokféleképp megfogalmazó, identitását kereső fiatal társaságba csöppen. A Berger vezette csapat a bevonulás előtt elégeti behívóját és ezt várják Claude-tól is. Lázadnak és szenvednek tőle – önazonosságukat keresik, közüket saját  hazájukhoz.
 
Tréfák, bulik, szerelem és barátság kísérik hőseink útját a megdöbbentő végkifejletig, miközben emblematikussá nemesült, világhírű dalok szólalnak meg, élőzenei kísérettel.
 
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.
 
Belépő:
2400-2900-3400 Ft
 

 

Lords of the Organ IV. – Rákász Gergely orgonahangversenye

20:30 órától

Lords of the Organ IV.
Bach – Bartók – Beethoven
Rákász Gergely orgonahangversenye
 

Mindenekelőtt, nagyon boldog vagyok amiért a Lords of theOrgan sorozatot szereti a közönség. Minden évben lényegesen többen hallgatják, és ez azt üzeni, hogy sikerülhet a magas művészetet olyan körítéssel tálalni, hogy azt a mai kor mindig rohanó embere is a tányérjára vegye. Nem könnyű feladat, mert a klasszikus művekből egy hangot sem veszünk el, nem butítjuk őket közérthetővé, de a látványkoncertekkel, a zenei idegenvezetéssel és az izgalmas műsorválasztással, azt érjük el, hogy a műfaj ne csupán egy maroknyi hardcore komolyzene rajongó kiváltsága legyen. Mégiscsak más az a világ, amelyben tömegek választják a klasszikus művészetet kikapcsolódásként, ez pedig csak úgy érhető el, ha az előadás és a művész is korszerű, és nem egy elefántcsonttorony bezárt múzeumának poros hátsó polcáról szeretne kapcsolatot teremteni 2020 feltöltődni vágyó hallgatóival.
 
Nagy zenei, művészi és lelki távolságokat járunk be a hangversenyeken: Julius Fučík–Lefébure- CésarFranck– Beethoven. Könnyed szórakozástól jutunk el a monumentalitásig, és az érzelmi spektrum két végletének beutazása igazi feltöltő, katartikus élmény – különösen az lesz a Gyulai Várszínház színpadán.(Rákász Gergely)
 
Belépő:
1900-2400-2900 Ft
 

 

Elise Wilk: Eltűntek

20:30 órától

Erdélyi Hét (augusztus 1-7.)

Elise Wilk: Eltűntek
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása

Szereplők: Szilágyi Enikő, Bajkó Edina, Scurtu Dávid e.h., Szabó János Szilárd e.h., Tóth Zsófia e.h., Sebestyén Aba

Rendezte: Sebestyén Aba
  Zeneszerző: Cári Tibor Zenészek: Domahidi Katalin, Vilhelem András Díszlet és jelmezterv: Sós Beáta Rendezőasszisztens: Máthé Barbara e.h. Dramaturg: Cseke Tamás e.h. A szöveget fordította: Albert Mária
 
Elise Wilk Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család történetét meséli 1945-től napjainkig. A dokumentálás a szibériai kitelepítések túlélőivel és az 1990 után kivándorolt szászokkal készített interjúk, vallomásos oralhistory módszerrel írt könyvek, irattári dokumentumok és sajtóanyagok alapján történt, de a szöveg maga a szerző személyes tapasztalataiból ihletődött. A történet három részre tagolódik, Románia történelmének három kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódva: 1944-1945 (mikor a németeket szovjet munkatáborokba deportálták), 1989-1990 (a romániai forradalom, melyet a német kisebbség tömeges kivándorlása követett) és 2007 (Románia csatlakozása az Európai Unióhoz).
 
Belépő:
1400-1900-2400 Ft

 

Lewis Carol: Alice

20:30 órától 
 
Erdélyi Hét (augusztus 1-7.)

Lewis Carol: Alice
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempölOffchestra közös produkciója
Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján
 
Szereplők: Beczásy Áron, Benedek Ágnes, D. Albu Annamária, Derzsi Dezső, Erdei Gábor, Gajzágó Zsuzsa, Kolcsár József, Korodi Janka, Kovács Kati, Mátray László, Nagy Alfréd, Pál Ferenczi Gyöngyi, Pálffy Tibor, P. Magyarosi Imola, Rácz Endre, Szakács László, Szalma Hajnalka, Vass Zsuzsanna

sZempölOffchestra: Albert-Nagy Örs, Bocsárdi Magor, Ferencz Áron, Gáspár Álmos, Kónya-Ütő Bence, Vitályos Lehel

Rendező: Bocsárdi László Díszlettervező: Bartha József Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna Dramaturg: Benedek Zsolt Koreográfus: Bezsán Noémi

Az Alice a határátlépések ikonikus története. Kezeljük akár a tinédzserkorban járó ember újszerű, traumatikus testtapasztalásának történeteként, akár az első pszichedelikus kalandjának leírásaként, vagy a világ láthatatlan dimenzióit megsejtő egyén pánikszerű öneszméléseként, mindenképp olyan történet, amelyben valaki beavatódik egy számára ismeretlen világba.
Az előadás inspirációs forrása Lewis Carroll fantasztikus kisregényeinek problémafelvetése.
 
Belépő:
1900-2400-2900 Ft
 

 

” Ez már feltámadás” – Trianon 100

20:30 órától

 
Erdélyi Hét (augusztus 1-7.)

” Ez már feltámadás” – Trianon 100
Szilágyi Enikő előadói estje
 
Zenészek: Cári Tibor − zongora, Szabó J. Attila − cselló
 
Szerkesztette: Szőcs Géza Zeneszerző: Cári Tibor Látványterv és rendezés: Szilágyi Enikő

Az „Ez már feltámadás” című jubileumi előadás, megemlékezés a 100 évvel ezelőtti, trianoni békeszerződésre és annak tragikus következményeire: Magyarország szétdarabolásának, agóniájának és pusztulásának, a magyar nemzet megalázásának fájdalmas történetére – értékes magyar klasszikus és kortárs irodalmi művek (Ady Endre, Karinthy Frigyes. Kós Károly, Márai Sándor, Székely János, Farkas Árpád, Szőcs Géza és Farkas Wellmann Éva alkotásai) tolmácsolásával.
Hosszú évtizedeken át nem esett szó sem az iskolákban, sem az egyetemeken és egyáltalán az oktatás semmilyen területén történelmünk eme iszonyú eseményének következményeiről és az elszakított területeken élő magyar kisebbség meghurcoltatásáról, szenvedéséről. Mit jelentett idegenek által elfoglalt területeinken magyarnak megmaradni, anyanyelvünkért nap mint nap megküzdeni, kultúránkat, tradícióinkat megőrizni. Csak az összefogás, az erős és mély identitástudat, értékteremtő létünk és egymás iránti hallatlan szeretetünk, tiszteletünk menthet meg bennünket a következő ezer évre. Ez az előadás rekviem, felkiáltójel és örömóda egyben.
 
Szilágyi Enikő magyarosztrák-román származású erdélyi menekült … akárcsak Bartók Béla. Románia és Magyarország után játékával és énekével a legrangosabb nyugat-európai színpadokat meghódította. 2017-ben a Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma „Művészet és Irodalom Lovagrend” kitüntetésben részesítette.
 
Belépőjegy:
1400-1900-2400 Ft