Új kabalafiguráját mutatja be megnyitásának hatodik évfordulóján a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Új kabalafiguráját mutatja be megnyitásának hatodik évfordulóján a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A Dönci névre hallgató tacskó a gyermekek látogatását segíti, s hamarosan múzeumpedagógiai feladatokat is „ellát”.
 
Március 18-án lesz hat éve, hogy megnyílt az Európai Uniós és hazai támogatásokból felújított Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély. Bár a Covid-járvány megtörte a látogatószám dinamikus emelkedését, lassan a félmilliomodik vendégét köszöntheti a látogatóközpont, amely tavaly október óta már nem csak egy állandó-, egy időszaki kiállítótér, egy kávézó és egy ajándékbolt; a Stefánia-szárnyban bálterem, csemegetár és történelmi látványkonyha révén nyújt új szolgáltatásokat.
 
A ma már látogatóközpontként működő épület vezetői az átadás évfordulójára időzítik a gyermekeknek készített tárlatvezető kiadvány, illetve annak főszereplője bemutatását. A Gróf Tacskó Dénes névre hallgató figura a kastély egykori uráról kapta a nevét. A figura kiválasztásában szerepet játszott, hogy az Schell Antónia, Almásy Dénes gróf egyenesági leszármazottja visszaemlékezései szerint több tacskója is volt a családnak.
 
A gyermekeknek készült kiadványt a látogatóközpont két tárlatvezetője, Szák Orsolya és Szilágyi Sándor írta, az illusztrációkat a szintén gyulai Opra Tamás készítette.
 
A március 19-én, 11 órakor az Almásy-kastély kápolnájában kezdődő könyvbemutatót 10 órától egy tacskó találkozó előzi meg. A délig tartó tacskó találkozó helyszíne a kastélypark lesz, ahol ezen a héten már fotópontok is felállítottak. Ezeken a bemutatásra kerülő kutya is szerepel. A Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub vezetője, Alt Sándor által összeállított szombat délelőtti programban megtalálni tacskó felvonulást, ügyességi bemutatót, játékokat, a gazdik pedig abban vetélkedhetnek, melyikük tacskója a legszófogadóbb. Tacskósok és kutyátlanok pedig egyaránt hazavihetnek egy-egy lufiból készült tacskót. A program házigazdája – amelyen minden tacskó a nyakörvre tehető emlék bilétát kap – Simon Csaba látássérült ParAgilitys versenyző lesz.
 
A részvétel díjtalan.

Vágvölgyi emlékkiállítás

Vágvölgyi Mihály fotográfus emlékkiállításának megnyitójára.
 
Időpont: 2022. március 15. (kedd) 16.00
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ (Gyula, Béke sgt. 35.)
 
A kiállítást megnyitja: Bánfi Barnabás, a gyulai Székely Aladár Fotóklub vezetője.
A kiállítás megtekinthető: 2022. március 15—2022. április 19.

Vízutazó című kiállítás megnyitója

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság – a Víz Világnapja alkalmából – tisztelettel meghívja Önt és barátait, a Vízutazó című kiállítás megnyitójára a Tájvízházba (Gyula, Városház u. 25.).
 
A kiállításunkon a hosszúfoki Bodoki Károly Vízügyi Múzeumban megtalálható vízügyes tárgyi emlékeket állítjuk párba a napjainkban használt eszközökkel.
 
Ünnepélyes megnyitó: 2022. március 22. (kedd) 16.00 óra
 
A kiállítást megnyitja:
Szabó János igazgató
 
A rendezvényen közreműködnek:
Gyalogné Veres Katalin és tanítványai: Egri Ágnes, Piros Kata
 
A megnyitón a belépés ingyenes.
 
Gyulai óvodás és iskolás csoportok – előzetes bejelentkezés alapján – március 23-tól április 6-ig a víz világnapi időszaki kiállítást ingyenesen tekinthetik meg.
(Bejelentkezés: +36 66 526 400 -22-259-es mellék, kedd-péntek 9-15 óra között.)
 

Nem élhetek muzsikaszó nélkül-Magyarnóta és operett műsor

Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Magyarnóta és operett műsor
 
Fellép: Tarnai Kiss László, Budai Beatrix, Kalina Enikő, Dócs PéterKísér: ifj. Berki Béla és cigányzenekara
 
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ
 
Jegyár: 2800 Ft és 3200 Ft
 

Viharsarki Filmgyár és a Kultúr Cafe 48

A Viharsarki Filmgyár és a Kultúr Cafe 48 együttműködésének eredménye egy izgalmas dokumentumfilm, amely egyszerre enged betekintést a 90-es évek pezsgő könnyűzenei életébe, a rendszerváltás korának mindennapjaiba és állít emléket Gyula legendás, alulról szerveződő mégis országos hírnevet szerző közösségi terének a 48-as Clubnak.
A történet visszaemlékező beszélgetések segítségével bontakozik ki. Mesélnek a klub megálmodói és üzemeltetői, azok a helyi és országos hírű művészek, akik a 48-as Clubban felléptek, kiállítottak, előadást tartottak vagy csak egyszerűen a közösség tagjaként voltak részesei ennek az egyszerre globális és lokális történetnek. A film készítői rengeteg archív fotó és videó segítségével kalauzolják vissza a nézőt a 90-as évek rock klubjainak varázslatos világába.
 
 
A bemutatón közreműködik: az Instant Téboly, Baracsi István, és a Chained
 

A múlt és a jelen a gyulai népművészetben

Rendhagyó kiállítás nyílik 2022. március 18-án 15:30 órakor a Gyulavári Kastély Kohán termében.
 
Az egykori Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet és a most alkotó népművészek közös kiállítását láthatják az érdeklődők.
 
A kiállításon helyet kap a néhai Wegroszta Gyula kisbútorfestő Népi Iparművész és Schriffert Mihály fafaragó Népi Iparművész egy-egy alkotása is.
 
Kiállítók: Balogh Ferencné mézeskalács- és viseletkészítő, Marsiné Gombos Márta hímző-szövő Népi Iparművész, Farkasné Kun Anikó viseletkészítő Népi Iparművész, Széli Dános fafaragó Népi Iparművész, Győri Lajos fafaragó, Szabó Attila fafaragó és a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet (képviselője: Vígh Imre)

II. Gyulai Jelmezes Futógála

II.Gyulai Jelmezes Futógála
 
Mi lenne, ha a sport és a humor közösen szolgálná a jótékonykodás közösségkovácsoló erejét?Képzelj el egy várost, ahol Micimackó és Spongyabob versenyt futnak, de jobbról bevág eléjük egy bádogember. Mire kettőt pislognál egy csapat boszorkány vágtat el előtted. Mindannyian a koraszülöttek segítségére sietnek.
 
Nyugodj meg, ez nem álom. Ez Gyulán meg fog történni másodjára 2022. 03.12.-énHa Te is szívesen vennél fel egy egyedi jelmezt és még a mozgás sem áll távol tőled, akkor ott a helyed Neked is a Március 12.-én megtartandó jótékonysági futáson a Gyulai Várkertben!
 
Kizárólag jelmezed egyediségét fogjuk díjazni és értékes nyereményekhez juthatsz majd hozzá.
 
Nevezési díj: 3500,- Ft/fő (minden távon)Nevezési határidő: 2022. március. 12. (szombat). 09:30
 
Jelentkezni itt lehet:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScZFcqNQl4BAOGYCEEJOrJ2Z60HLuMt16QmbH2OqJ_Gltkmew/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0